Jelenlegi hely
LILLY Collection II.
A LILLY története, 1946 Dánia
"Újra eljött a tavasz, a fecskék és madarak dala eljött hozzánk, a kert felöltötte legszebb ünneplőjét. A mennyegzőt a legnagyobb boldogság vette körül, a menyasszony és a vőlegény szerelem ittasnak tűntek." Már Ludwig Tieck is tudta, hogy nincs még egy olyan élmény, amely annyi érzelemmel vegyülne, mint két szerelmes eskütétele. Így azon nem lehet csodálkozni, ha nem akarunk semmit a véletlenre hagyni.
Amikor Lilly Hansen 1946-ban megalkotta első menyasszonyi ruha kollekcóját az első Couturistának számított a konfekció menyasszonyi ruha szalonok között. Ma a családi vállalkozást, Európa egyik legnagyobb menyasszonyi ruha gyártó cégét a 3. generáció vezeti.
Közel 100 alkalmazottat foglalkoztatnak. A cég központja Vejlében található, Koppenhágától 3 órányi útra, ott ahol Lilly Hansen megtervezte az első ruhakölteményét. Igazi különlegességnek számít a ruhák kivitelezése. Gondosan összeválogatott anyagokból készülnek: szatén, selyem, sifon, taft, csipke. Szigorúan a tervező felügyelete mellett zajlik a munka a varrodában, amely szintén Vejlében található.
Innen szállítják őket Európa szerte több országba, Németországba, Finnországba, Grönlandra, Olaszországba, Lettországba, Hollandiába, Norvégiába, Svédországba, Svájcba, Ausztriába és természetesen hozzánk, Magyarországra.
Minden évben egy magasan képzett designer csapat és tapasztalt szabászok készítik az évről évre megújuló kollekciót, amely időről időre megdobogtatja a menyasszonyok szívét.